Születtem egyszer
S magányos lettem
Életem oly csekély
De te mégis beleférnél
Semmi nem köt hozzám
Sem gyermek, sem család, sem más
Maányom szól hozzád
csak a magány
Egy fertő mely mindent elvesz
Barátot, családot, szerelmet
Senkinek nem kegyelmez
Sorsod a magány lesz
Egyedül forog veled a világ
Fajodból rád halál nem vár
Maradsz igaz magadban egyedül
Ártatlanul szenvedsz kegyetlenül
Elrepülnél, szállnál egyedül
Szíveden mély magány ül
Nem tudod hova tartasz mi az álmod
Neked Ő az egyetlen a világon
Mire vársz miért félsz?
Ölelj át ennyi az egész
Nem teszed, így maradok örök
S érzem sorsom a magány, melyben ülök
Bánat a dalom ezt ne felejtsd
Bánat a dalom, mely körül vesz
Ne sajnálj, mert utálom
Ez az érzés maga a szánalom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése